júl_július_abbreviation 092013
 

SzapphoA világirodalom egyik legnagyobb költője, Szapphó Alkaiosz kortársaként élt és alkotott Leszbosz szigetén, Mütilénében (Kr.e.612- 550 k.) Szapphót nagyra becsülték kortársai. Alkaiosz „ibolyafürtű, szent, édesmosolyú Szapphónak” nevezte. Platón szerint Szapphó nem is költőnő, hanem a Múzsák egyike volt.

Szappho és Alkaiosz

 

 

 

 

 

Lawrence Alma-Tadema (1836–1912) : Sappho and Alcaeus, 1881

Szapphó verseinek szemléletét alapvetően meghatározta az, hogy mint nő, ki volt zárva a férfiak közösségéből, a politikából, így legfőbb témája a szerelem volt, mivel abban nem a közösségi értékek fogalmazódtak meg, hanem az érzést átélő költő szenvedélye. A költőnő szerelmes verseit szinte kivétel nélkül lányokhoz írta, akik ráadásul többnyire tanítványai voltak, minthogy házában, amit Múzsák házának nevezett, fiatal arisztokrata lányokat tanított művészetre, költészetre és karénekre.

Úgy tűnik nékem, hogy az istenekkel
egy a férfiú, aki szemben ülhet
véled és édes szavadat közelről
hallja, hogyan. szól,

s ezt a vágykeltő nevetést, amelytől
felszökik mellem közepén a szívem;
hisz ha látlak s bár kis időre, hangot
nem tud a nyelvem

adni, megtörvén elakad, s a könnyü
tűz egész bőröm befutossa végi
nyomban, és nem lát a szemem se, zúgván
zúg a fülem már.

És veríték önt el, egész valómban
reszketek, fűnél szinem íme zöldebb,
s mint ki végéhez közelít, olyannak
látszom, Agallisz.

Tűrni kell mindezt, ha ez így van…

Egyik leghíresebb versében egy lány panaszkodik arról, hogy egy ifjú iránti emésztő vágya miatt nem tud odafigyelni a szövésre. De hát nincs ezen mit csodálkozni: Szapphónak is volt férje és legalább egy lánya. A görög világban az azonos neműek kapcsolata sohasem volt kizárólagos: a közösség megkövetelte, hogy mind a férfiaknak, mind pedig a nőknek legyenek utódaik. Ha ezt a kötelességüket teljesítették, és bizonyos szabályokat betartottak, a homoerotikus kapcsolataikat nem tiltotta senki.

ÉDESANYÁM! NEM PERDÜL A ROKKA…

Édesanyám! nem perdül a rokka, olyan
szakadós ma a szál -
vágy nehezül rám:
mert a sudár, szép Aphrodité letepert!
Szerető, szerető
kell ma nekem már!

Radnóti Miklós fordítása

Sz

 

 

 

 

 

 

 

 

Charles-August Mengin: Sappho (1877)

 

Szapphónak mint nőnek – hiába emelkedett ki sok szempontból kora asszonyai közül származása, műveltsége és tehetsége révén – ugyanaz volt a sorsa és ugyanazok a félelmei, mint az általa nevelt lányoknak. A nő zárt világából csak szépségével (és esetleg tehetségével) ragyoghatott ki, de ez a csillogás fájdalmasan hamar szertefoszlott, és utána nem maradt semmi, csak az öregedés és a halál.

Az új Szapphó (58. vers)

Múzsák gyönyörű szép adományát gyakorolva, lányok,
Dallamszerető lantnak a hangját feleselje szátok!

Egykor ruganyos volt, ma öregség megaszalja bőröm,
Éjnél feketébb fürtjeimet dér lepi, ősz vagyok már.

Szívem de nehéz! Gyenge a térdem, kibicsaklik egyre,
Bár lábaim őzként szaladoztak, ha a tánc kavargott.

Mindezt siratom már keserűen. De mi mást tehetnék?
Még nem született ember, akit messzekerült a vénség.

Mondják, hogy a rózsáskönyökű Hajnal a szép Tithónoszt
Elvitte a Földnek peremén túl, szerelemben égve.

Szép volt s fiatal. Mégis, a vénség leteperte szürkén.
Nem védte meg őt, hogy feleségét a halál kerülte.

(Németh György fordítása)

Forrás:

Németh György: Egy költőnő három arca. Modern nő az ókorban: Szapphó
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/egy_koltono_harom_arca_modern_no_az_okorban_szappho/ (605)

 2013-07-09  Posted by at 20:36 arcképek, anekdoták, Érdekességek Tagged with: , ,